Látnivaló
11 találat
Helyi szolgáltatók

Gárdonyi Jézus Szíve-templom
GárdonyJellegzetes, magyaros, székely stílusú fatoronnyal rendelkezik

Kápolnásnyéki Református templom
Kápolnásnyék1812-ben épült. II. világháborús sérülések után neogótikus stílusban átalakítva.

Sukorói Loyolai Szent Ignác-templom
SukoróA templom a falu szélén, a tó felé egy hegyfokon épült. Ez a hely megvédte a templomot a tűzvésztől, de annál inkább ki volt téve a viharnak.

Sukorói Református Templom
SukoróA templom 1702-ben épült, az akkori 21 református családnak. Jelenlegi nagyságát és formáját az 1787-es kibővítéssel nyerte el. Berendezése is ebből származik, sőt szószéke még korábbi. Az orgona 1876-ban készült, igen…

Szent Anna-kápolna
GárdonyAgárdpuszta kápolnája 1814-ben épült, 1855-56-ban átépítették.

Szent Imre-kápolna
ZichyújfaluA zichyújfalui Szent Imre-templomot 1980 és 1983 között építették közösségi összefogással.

Szent István király-templom
GárdonyAgárd-Fürdőtelep temploma 1938-ra épült fel, ekkor Agárdpuszta filiája. 1949-től önálló lelkészség, 1963-tól plébánia.

Verebi Nepomuki Szent János-templom
VerebHomlokzatának legutóbbi renoválására és a toronysisak helyreállítási munkájára 1994–1995-ben került sor.

Verebi Református Templom
Vereb1870-ben felszentelhették a ma is álló, Ney Béla pesti építész tervei alapján készült templomot.

