Újabb szakmai javaslat a Velencei-tó és a térség vízpótlására Az elmúlt napokban részletesebben is elkezdtem bemutatni azokat a szakmai elképzeléseket, amelyek a Velencei-tó vízpótlásáról október 6-án Gárdonyban megtartott széles körű fórumon elhangzottak. Korábban ismertettem azokat az adatokat, amelyek megmutatják, miért vált sürgetővé a Velencei-tó vízháztartásának rendezése, majd bemutattam Prof. Dr. Steier József komplex, több térséget és többféle beavatkozást összekapcsoló koncepcióját. Most egy újabb, a fórumon ismertetett szakmai javaslatot szeretnék részletesebben bemutatni. Horváth Bálint, a Szent László Völgye TKT és a VölgyVidék LEADER Egyesület elnöke „Velencei-tó régió – VTR komplex vízpótlási program” címmel mutatta be elképzelését. A prezentáció középpontjában a Duna, a Velencei-tó és a térség vízrendszereinek összekapcsolása állt. Be kell avatkoznunk – de nem kizárólag a tóban kell gondolkodnunk Horváth Bálint előadásának kiindulópontja egy nagyon egyértelmű kérdés volt: be kell-e avatkoznunk a Velencei-tó és a térség vízháztartásába? Az előadó válasza: igen. A koncepció szerint azonban önmagában az nem elegendő, ha mesterséges úton vizet juttatunk a tóba. A vízpótlás mellett szükség van a tájhasználat, az emberi vízhasználat és a térség természetes vízmegtartó képességének újragondolására is. Az előadás két egymást kiegészítő irányt különített el: az ökológiai szemléletet, amelynek célja, hogy minél több vizet tartsunk meg a tájban, valamint a művi vízpótlást, amely hosszabb távon képes biztosítani a tó számára szükséges vízmennyiséget. A VTR-javaslat lényege tehát nem egyszerűen egy új vízvezeték kiépítése, hanem egy komplex regionális vízgazdálkodási rendszer kialakítása. A Duna lehet a hosszú távú vízpótlás egyik kulcsa A prezentáció egyik alapvető állítása szerint Magyarország számára hosszú távon a Duna jelenthet olyan nagyságrendű vízforrást, amelyből magas vízállás idején érdemi vízutánpótlás biztosítható. A javaslat ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Duna vizét nem közvetlenül és kezeletlenül kellene a Velencei-tóba vezetni. Ez az egyik legfontosabb különbség a koncepció és egy egyszerű „Dunából a tóba” típusú megoldás között. A VTR-program elképzelése szerint a Dunából kiemelt víznek először egy vízkezelési és regionális elosztási rendszerbe kellene kerülnie, és csak ezt követően jutna el a Velencei-tóhoz, a víztározókhoz, a patakvölgyekhez és a mezőgazdasági területekhez. Nemcsak a Velencei-tó, hanem egy egész kiszáradó térség problémájáról beszélünk Az előadás a Velencei-tó problémáját egy nagyobb térség részeként értelmezi. A prezentáció ezt „az aszály háromszögeként” szemlélteti: a Velencei-tó, a Duna és a Buda térsége által közrefogott területként. A bemutatott értékelés szerint a térség szántóterületeinek jelentős része nagy vagy igen nagy aszálykockázatnak van kitéve. Az előadásban szereplő országos térkép szerint a hazai szántóterületek: • 20 százaléka alacsony, • 44 százaléka enyhe, • 15 százaléka közepes, • 12 százaléka nagy, • 9 százaléka pedig igen nagy kockázati kategóriába tartozik. A VTR-koncepció szerint ezért nem lenne elegendő kizárólag a tó vízszintjének pótlása. A cél az lenne, hogy egy egész, vízhiánnyal küzdő régió vízháztartását javítsuk. Ez jelentős szemléletbeli különbség. Nemcsak arról van szó, hogyan kerüljön több víz a Velencei-tóba, hanem arról is, hogyan maradjon több víz a patakokban, a tározókban, a talajban és a mezőgazdasági területeken. Több korábbi lehetőség is vizsgálat alá került Az előadás kitért több korábban felmerült vízpótlási elképzelésre is. A prezentáció szerint vizsgálták többek között: a kincsesbányai karsztvíz felhasználását, a rétegvizek kitermelését, az Adony–Dunaújváros térségéből kiinduló megoldást, a Váli-völgyön keresztüli felvezetést, valamint az M7-es autópálya térségében, a patakvölgyek irányában kialakítható nyomvonalakat. A prezentáció ezeket különböző okokból nem tekinti megfelelő végleges megoldásnak. A karszt- és rétegvíz felhasználását fenntarthatósági szempontból kifogásolja. Az Adony–Dunaújváros irányából érkező változatot azért tartja korlátozottnak, mert csak kisebb területet érintene, és a teljes aszályos térség problémájára nem adna választ. A Váli-völgyi, illetve M7-es térségi megoldásoknál pedig azt emeli ki, hogy azok önmagukban nem alkotnak kellően komplex rendszert. A prezentáció mindezek után a Benta-patak dunai torkolatánál történő vízkivételt állította a részletesebb vizsgálat középpontjába. Két alapvető változat: egy egyszerűbb és egy komplexebb rendszer Az előadás két lehetséges alternatívát hasonlított össze. Az egyik a „déli, egyszerűbb” megoldás, amelynek célja elsősorban maga a Velencei-tó közvetlen vízpótlása. A másik az „északi, komplex” változat, amely nemcsak a tavat, hanem a teljes aszály sújtotta térség vízháztartását kívánná kezelni. A két megközelítés között tehát nem pusztán a vezeték nyomvonala jelenti a különbséget, hanem maga a cél is. A déli változat: gyorsabb és egyszerűbb, de kizárólag a tóra koncentrál A bemutatott déli változat szerint Ercsi térségében történne vízkivétel a Dunából, majd egy viszonylag közvetlen csővezeték vezetné a vizet a Velencei-tóhoz. A prezentáció ennek több előnyét is felsorolja. Hasznosítható lenne a meglévő infrastruktúra, a nyomvonal egyszerűbb és rövidebb lehetne, ezért a beruházási költség is alacsonyabb, a megvalósítás pedig gyorsabb lehetne. Ugyanakkor az előadás több problémát is megfogalmaz. A közvetlenül a tóba juttatott víz nem kapcsolódna egy tágabb táji vízmegtartó rendszerhez, és az előadás szerint a Velencénél történő bevezetés a tó jelenlegi áramlási viszonyaira is hatással lehetne. A legfontosabb kifogás azonban az, hogy ez a változat kizárólag a Velencei-tó problémáját kezelné, miközben nem javítaná érdemben a környező patakvölgyek, víztározók, mezőgazdasági területek és talajvízkészletek helyzetét. Az északi változat: összetettebb, de a teljes régiót kezelné A VTR-javaslat másik változata lényegesen nagyobb léptékű. Eszerint a vizet a Benta-patak dunai torkolatának térségében emelnék ki, majd megfelelő vízkezelést követően egy összetett rendszerben osztanák el északról dél felé. A prezentációban szereplő térkép szerint a rendszer a Benta-patak, a Zámori-patak, a Szent László-völgy, a Váli-víz, valamint több további vízfolyás és patakvölgy térségét érintené, és kapcsolatot teremtene a Zámolyi és Pátkai víztározók, majd végül a Velencei-tó felé. A rendszer egyik érdekes eleme, hogy a vizet bizonyos pontokon nem egyszerűen továbbvezetnék, hanem visszaengednék a patakvölgyekbe és a tájba. Ennek célja az lenne, hogy ne csak a felszíni vízmennyiség növekedjen, hanem a víz helyben tartásával a talajvízszint és a térség általános vízháztartása is javuljon. A komplexebb megoldásnak természetesen ára és nehézsége is van Az előadás nem hallgatta el az északi változat hátrányait sem. A tervezett nyomvonal és a hozzá kapcsolódó rendszer lényegesen összetettebb, így műszakilag és jogilag is nagyobb kihívást jelentene. A beruházási költség magasabb lenne, és várhatóan a megvalósításhoz is több időre lenne szükség. Az előadó álláspontja szerint azonban éppen ez a változat képes arra, hogy hosszú távon ne csupán egyetlen tó problémáját kezelje, hanem egy sokkal nagyobb térség ökológiai és vízgazdálkodási rendszerére hasson. A fórum egyik legfontosabb tanulsága: több megoldást kell egyszerre megvizsgálni Meg kell ismerni minden szakmailag értékelhető lehetőséget. Össze kell vetni azok környezeti hatását, költségét, megvalósíthatóságát és hosszú távú fenntarthatóságát. A VTR-program egyik legfontosabb gondolata számomra az, hogy a Velencei-tó sorsát nem lehet teljesen elválasztani a körülötte lévő táj sorsától. Ha csak a tóba juttatunk vizet, de közben kiszáradnak a patakok, csökken a talajvíz, romlik a termőföldek vízellátása és kiürülnek a tározók, akkor csak a probléma egy részét kezeljük. Ezért továbbra is az lehet a helyes út, hogy a Velencei-tó jövőjéről ne egyetlen csővezetékben vagy egyetlen beruházásban, hanem összefüggő vízgazdálkodási rendszerben gondolkodjunk.
Forrás: Újabb szakmai javaslat a Velencei-tó és a térség vízpótlására
